Egy sikeres gyermektábor

Nagy örömmel és lelkesedéssel fogadtuk augusztus 8-tól, a Pestújhelyi Közösségi Házban tartandó táborunkba a legkisebbeket és a kicsivel már nagyobbakat is.

Összesen három csoporttal indult az 5 napos tábor, ahol részt vettek már aktív tagok és nagyon örültünk a sok-sok új érdeklődő gyereknek is. A gyermekek szakszerű tanítását táncpedagógusaink (Józsa Tamás, Marosy Gerda, Kun Lilla, Győri-Sipos Gergő, Ress Kata, Ress Tamás és Bódis Barbara) biztosították.

A tábor nem titkolt célja, hogy minél több új taggal bővüljön a Szilas család, akikből később akár hivatásszerű táncos is válhat. Ennek első lépcsőfoka, hogy a kisgyerekeknek népi játékokkal, mondókákkal, ritmusgyakorlatokkal ismertessük meg a néptánckultúránk alapjait. Vannak, akik csak később döbbennek rá, már nem annyira kicsiként, hogy szeretnének néptáncot tanulni. Ezzel sincs gond, mert itt a Szilasban lehetőség van nagyobb gyerekek tánctanítására is.  A táborban különös figyelem helyeződött a nagyobb gyerekek csoportjára, akik közt sokan most kezdtek csak néptánccal foglalkozni. Ők ez idő alatt megismerkedhettek a kalocsai táncok alapjaival.

A tánctanításon keresztül több népdalt is megtanulhattak a  gyerekek. Délutánonként kézműves foglalkozások színesítették a tábort. Az Ifi és Felnőtt Szilas tagjai is lelkesen segédkeztek a kisgyerekek körül.

Az utolsó nap délutánján örömmel mutatták meg a táborozók a szüleiknek, hogy az elmúlt 5 napban mit tanultak és sajátítottak el. 

 

MG0452
MG0454
MG0456
MG0459
MG0462
MG0471
MG0474
MG0488
MG0493
MG0499
MG0500
MG0501
MG0507
MG0509
MG0510
MG0514
MG0525
MG0526
MG0527
MG0530
MG0531
MG0534
MG0535
MG0539
MG0541
MG0543
MG0573
MG0575
MG0582
MG0584