Berlinben is jártunk

2017. május 26-29. között 4 fős delegációnk képviselte együttesünket Berlinben - a XV. kerület testvér kerületében - a XV. kerületi Önkormányzat polgármesterével és küldötteivel együtt.

A beszámolót Hollós Rebeka táncosunk készítette:

Kora reggel indultunk el Berlin felé. 10 órás utunk alatt átbeszéltük tennivalóinkat, pihentünk és szokásunkhoz híven Énekeltünk is.

Szállásunk a Hotel Gasthof Zum Ziehbrunnen-ben volt. Megérkezésünkor Oleg Peters köszöntött minket, majd utána Dagmar Pohle polgármester asszonnyal, valamint Juliane Witt tanácsos  asszonnyal együtt fogyasztottuk vacsoránkat.

Szombaton reggeli után megkezdtük sűrűnek ígérkező napunkat. Először egy felvonuláson vettünk részt, majd háromszor is színpadra léptünk. Sárközi Adél, Hollós Rebeka, Sikter András és Balázs István Gergő a Szilast képviselve táncokkal, míg Andula Zsuzsanna és Ress Hajnalka énekekkel színesítették a programot, mindezalatt a küldöttség többi tagja egésznap a magyar sátorban magyaros ételeket és italokat kóstoltattak az érdeklődőkkel. Nagyon sokan odajöttek hozzánk, hogy köszönetet mondjanak, hogy ennyire színes programmal és színvonalas műsorral készültünk.

Vasárnap első utunk libegővel történt a Nemzetközi Kertkiállítás helyszínére. Itt lehetőségünk volt egy 118m magas kilátóból is megtekinteni a kiállítást, és utána a kínai kertbe is eljutottunk. Napunk végén még várt ránk egy fellépés és utána mi magunk is élveztük a fesztivál fellépőinek a műsorát.  Az este búcsúvacsorával és pakolással zárult.

Hazafele vezető utunkat kora reggel kezdtük meg. Kisebb időre magálltunk Drezdában, hogy mindenki beszerezzen valami kis apróságot. Hazafele sem unatkoztunk, mert karaokéval és régi történetek mesélésével elütöttük időnket.

Nagyon tartalmas és emlékezetes négy napot tölthettünk el Berlinben.

berlin 1

berlin 2

berlin 3