Együttesi nívódíj a X. Martin György Néptáncfesztiválon

Július 7-9. között a Szilas Ifi részt vett a Szegeden megrendezésre kerülő X. Martin György Néptáncfesztiválon, ahol együttesi nívódíjban részesült a csoport.

Az eseménydús és sikeres nyári fesztiválról az ifjúsági csoport legújabb tagja, Kovács Andrea osztja meg gondolatait:

Július 7-ikén, pénteken délelőtt indultunk busszal Budapestről és három órás út után érkeztünk meg Szegedre.
Amikor odaértünk a szálláshelyre, felvittük a holminkat és a viseleteket a szobáinkba a kollégiumba. Miután kipakoltunk az ebédlő felé vettük az irányt. Az ételek, amiket a konyhán főztek többnyire finomak voltak. 
Délután öt óra felé azonban már várt ránk a munka, mivel mi is részt vettünk a belvárosi felvonuláson mely a Széchényi tértől a Kárász utcán keresztül a Dugonics térre vezetett. Menet közben minden táncegyüttes egy kis három-négy perces részletet mutatott be a táncából. A felvonulás után a Dugonics téren ismét felléptünk. 
A fellépés után vacsora következett és azután táncház. A lányok közül néhányan lent voltak a táncházban, és sajnáltuk, hogy a fiúk nem jöttek táncolni. Ejnye!
Másnap reggelivel indult a nap, mindenki kedve szerint választhatott, hogy mit szeretne enni reggelire. Az Ifi csapat reggeli után is szorgalmasan próbált ahogy délután is. A két próba között került sor az ebédre. Ebéd után egy kellemes meglepetésben volt részünk. Tomi bácsi  és Gerda néni a többi tánccsoport oktatóival együtt egy műsorral készült nekünk. Délután öt-hat között uzsonnáztunk majd készülődni kezdtünk a II. Folklór estre a Kamaraszínházban. Mindannyian izgatottan vártuk a nagy megmérettetést! Míg mi készülődtünk, néhány segítőkész szülő is kivette a munkából a részét. Köszönjük nekik!
Nemsokára széthúzták a függönyt és mindenki olyan volt mintha újjászületett volna! Nagy örömöt éreztünk és mindenki mosolygott mint még soha! Azok a biztató arcok... mindegyikünknek feledhetetlen lesz ez a szegedi fellépés! Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ebbe a közösségbe tartozunk!
A fellépés után, fáradtan de boldogan siettünk vacsorázni amit szombat este is táncház követett. A táncház kezdetén az életemben egy feledhetetlen élmény is kezdetét vette! Ilyen fantasztikus szülinapom még sohasem volt! A pillanat, mikor körbevesznek a táncosok, barátok, állsz a kör közepén és nem tudod eldönteni, hogy sírj vagy nevess... ez az érzés leírhatatlan, nehéz szavakba foglalni. Hálásabb nem is lehetnék, hogy ennyi ember velem együtt örül, a csapatszellemükről nem is beszélve!
Vasárnap reggel a szegediek tiszai hajókirándulást szerveztek nekünk, majd egy fagyizóba mentünk. A kirándulás után következett az eredményhirdetés. A zsűri nagyon megdicsérte táncainkat, pénzjutalmat valamint együttesi nívódíjat kaptunk, és felejthetetlen élményt.  
Az eredményhirdetés után ebédelni mentünk majd készülődni kezdtünk, hogy hazautazzunk Pestre.
Úgy érzem, hogy a szegedi fesztivál alkalmával nagy élményben volt részünk és mindenki nagyon jól érezte magát!
Mindenkinek köszönöm ezt a felejthetetlen élményt! 
 

 

sz001
sz002
sz01
sz02
sz03
sz04
sz05
sz06
sz07
sz08
sz09
sz10
sz11
sz12
sz13