Közlemény

Új utak előtt a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes.

 
A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes 2017-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A kezdetben 10-15 tagot számláló csoportnak mára, az elmúlt 10 év szisztematikus munkájának köszönhetően közel 200 aktív táncosa van. Az együttes Budapest XV. kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. Folyamatos résztvevői a nemzeti és egyházi megemlékezéseknek, a kerület reprezentációs megjelenéseinek vidéken és külföldön is. Az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt az együttes támogatottsága, melynek a tagok elkötelezett munkája mellett az alappillére a művészeti vezető által megálmodott „Táncol a kerület” program. Fiatal együttesként számos Együttesi Nívódíjat kaptak, a Szilas Ifi szerepelt az Ifjúsági Néptáncantalógián, felléptek a világ számos pontján, kétszer is kiválóan minősültek és a Fölszállott a páva televíziós vetélkedőn többször az élő adásig jutottak. Sikentáncz Szilveszter „Sly” az elmúlt tíz évben művészeti vezetőként segítette és támogatta a csapat épülését és fejlődését, időt és energiát nem kímélve szervezte a fellépéseket, programokat, tervezte a koreográfiákat, építette a Szilasos közösséget.


Sikentáncz Szilveszter a jubileumi év végén lemondott, melyet a néptáncegyüttes elnöksége sajnálattal fogadott. „Sokat köszönhetünk Slynak, hálásak vagyunk azért a munkáért, amit a Szilasért végzett tíz éven keresztül. Figyelemmel kísérjük pályáját és sok sikert kívánunk neki” – fogalmazta meg jókívánságait a néptáncegyüttes vezetősége. Sikentáncz Szilveszter az elköszönésről azt mondta: „elválunk, mint ágtól a levél de ez nem jelenti azt, hogy megfeledkezem a Szilasról, hiszen egy évtizedig az életemet jelentette ez a csapat. Érdeklődéssel fogom figyelni a néptáncegyüttes jövőjének alakulását és büszkén örülök majd velük együtt a sikereiknek. Ellenben csalódottsággal tölt majd el, ha az általam lerakott alapok ellenére az együttes nem tud jelen maradni ott, ahova vezetésem alatt művészileg és szervezetileg is eljutott, a Kárpát-medence legjobb együttesei között”.


A Szilas Néptáncegyüttes a Sikentáncz Szilveszterrel való időszak lezárását követően pályázatot ír ki a művészeti vezetői pozíció betöltésére. Ezzel együtt egy szervezeti megújulást is terveznek a táncegyüttes további működése érdekében, a változások elsősorban a szervezeti működést és felépítést érintik. Az együttes táncosai és a táncosok szülei töretlen lelkesedéssel, elhivatottsággal néznek az új utak, az új kihívások elé.

 

Szilas Néptáncegyüttes