Hírek

Már lehet jelentkezni a szólóra!

Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy már szervezzük a VIII. Rákospalotai Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Fesztivált, ami idén 2021. nov. 6-7-én lesz.

 

Indul a 2021/22-es tanév

Szeretettel várjuk a néptáncolni vágyókat szeptember 7-től induló próbáinkon! Minden korosztály megtalálja a magának a számára megfelelő csoportot.

 

Már nagyon vártuk a napközis tábort

A már jó pár éve sikeresen működő napközis gyermektáborunkat idén augusztus 9-én nyitottuk meg, sok-sok új jelentkezővel a Pestújhelyi Közösségi Házban.

Évadnyitó táncház a Csokonaiban

Szeretettel látunk és várunk mindenkit az Évadnyitó táncház eseményre a Csokonaiba!

 

Idén is Szanda

Az Apró és Nagy Szilas csoportunk idén is Szandát vette célba, hogy mozgalmas és vidám napokat töltsenek együtt júl. 11-től.

 

Az Ifik a horgosi Talentum táborban jártak

Végre beindult a nyár és ezzel a táborozási időszak is. Ugyan kis létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel vettek részt ifi táncosaink 2021. júl. 3-8-ig a horgosi Talentum táborban.

 

Újra napközis néptánctábor a kerületben!

Szeretettel invitálunk minden 5-13 éves korú táncolni és énekelni vágyó gyereket a 2021. aug. 9-13-ig tartó napközis néptánctáborunkba, amit idén is a Pestújhelyi Közösségi Házban tartunk! 

Népviselet napja

A Népviselet Napja van ma, így nem kérdés, hogy a sajátunk, a palotai viselet a számunkra a legkedvesebb, így ezt mutatjuk meg

Online oktatás a vírushelyzet idején

A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes táncosai online oktatásban részesülnek

Tájékoztató a koronavírus okozta helyzetre vonatkozóan

A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület vezetőségi tájékoztatója a koronavírus okozta helyzetre vonatkozóan

Palotai sokadalom 2020. június 6-án

Szeretettel invitálunk mindenkit az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, a XV. kerület tánccsoportjait felvonultató fesztiválra!

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.