Idén először adták át a Lokálpatrióták a XV. Kerületért Egyesület által alapított „Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Lokálpatriótája” díjat.
Szeretettel invitálunk mindenkit az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, a XV. kerület tánccsoportjait felvonultató fesztiválra!
Idén 50. alkalommal került megrendezésre az amatőr néptáncmozgalom rangos országos versenye
Az Ifi és Felnőtt tánckar Horányban együtt készült fel a Szekszárdi Néptáncfesztiválra. A horányi edzőtáborról Fekete Ildo készített beszámolót:
Idén 6. alkalommal került megrendezésre a Pestújhelyi Közösségi Házban a Gyermek- és Ifjúsági Szólótáncverseny.
Igazán jól indult a Palánták 2018/19-es tanéve, ugyanis egy rangos eseményen vehettek részt
Az elmúlt évek gyakorlatát követve a Szilas Néptáncegyüttes továbbképzést szervez pedagógusok számára 2018. november 11-én (vasárnap).
A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes kelléktárosát keresi az alábbi szempontok alapján
A már jó pár éve sikeresen működő napközis gyermektáborunkat idén augusztus 13-án nyitottuk meg, rekordszámú jelentkezővel a Pestújhelyi Közösségi Házban.
augusztusától a Szilas Néptáncegyüttest erősíti és segíti a csoportjaink sikeres működését a szakmában ismert és elismert Gyémánt Ádám, aki az operatív vezetői feladatokat látja el.
A Nógrád megyében található Kétbodonyban táboroztak Palántáink. Ibrányi Dorkától, a Palánták táncosának beszámolójából kiderül, hogy milyen aktívan is telt a júliusi tábor.