Császárszállási táncalkalmak

Ifi csoportunk repertoárjának alapja császárszállási koreográfiájuk, mellyel számos szakmai sikert is arattak. Íme néhány érdekesség a falu táncéletéről.

Tirpákoknak a 18. század derekától kb. az I. világháborúig tartó időszakban, Nyíregyházán és annak határában megtelepedő szlovák származású lakosságot nevezzük. Az általuk kialakított határbeli tanyatelepülések az ún. bokortanyák, melyek egyike Császárszállás. Császárszállás Nyíregyházától délre, a Nyíregyházát Debrecennel összekötő vasútvonal mentén található, ma Nyíregyháza külterületét képezi, a város része. A császárszállási puszta eredetileg Nagykállóhoz tartozott, története 1763-ban fonódik össze Nyíregyházáéval, amikor első alkalommal bérelnek rajta földet. A bérlésre azért volt szükség, mert a nyíregyházi határ az 1750-es évek betelepítéseinek és a szlovák gazdák extenzív állattartásának és földművelésének következtében egyre szűkösebbnek bizonyult, így újabb területeket kellett keresni. Mivel közel feküdt a városhoz, ezért az állattartás mellett földművelésre is alkalmas volt, így hamarosan a tanyák is kialakultak, állandó lakosság telepedett meg. Az 1930-as népszámlálási adatok szerint az említett határrészben 554 tirpák lakos él. Martin György gyűjtőútja idején, Császárszállás-Butykatelep néven szerepelt a település, és szintén a nagykállói járáshoz tartozott. Császárszálláshoz közigazgatásilag több tanyabokor is tartozik: Császárszállás, Nagybutyka, Kisbutyka, Tirpáksor, Újsor stb. Etnikailag vegyesen lakták tirpákok és főleg magyar származású uradalmi cselédek. Martin szerint a két etnikum tartós együttélése következtében a táncaikban és a táncéletben jelentős különbségek nem tapasztalhatók. Gyűjtőmunkája során mind a tirpákság, mind az uradalmi cselédség soraiból származó adatközlőket is meglátogatott.

 

Császárszállás táncélete

Alapvetően elmondhatjuk, hogy a tirpákság táncalkalmai a kereteket tekintve megegyeznek a környékbeli magyarságéval. Különbség azonban, hogy mint kétlaki életmódot folytató, de legalább is a városhoz erősen kötődő emberek, táncalkalmaik is két nagy csoportra oszthatók: városi és tanyai táncalkalmakra.

Városi táncalkalmak:

Gyakoriságukban ezek az alkalmak messze alul maradnak a tanyasiakhoz képest, és tulajdonképpen csak a Nyíregyházán megrendezett gazdaköri szabad bálokat, illetve a majálisokat vehetjük ide: A gazdaköri bálba bárki elmehetett, nem kellett hozzá meghívó. Itt vonós cigányzenekar szolgáltatta a zenét, és a rendet csendőrök tartották fent, mivel gyakran verekedésbe fulladtak ezek az alkalmak is. Délután 4-től reggel 6-ig tartottak. Ezek közül a legnépszerűbbek a farsang végiek voltak. Ekkor rendezték meg az ún. „öregek bálját” is, ami batyus bál volt (és bilétos bál is, tehát csak meghívóval lehetett rajta részt venni), egy évben egyszer. „Ott még a hetvenéves is táncolt.”

csaszar2

csaszar3

Tanyai táncalkalmak:

A tanyai táncalkalmakat további két csoportra oszthatjuk: 1. munkához kapcsolódó táncalkalmak, ahol csak a munka elvégzése után jelenik meg a tánc, 2. nem munkához kapcsolódó táncalkalmak.

Munkához kapcsolódó alkalmak voltak a kukoricafosztó, tollfosztó, kenderdörzsölő, házépítő bursza. Fosztóka hétköznap volt: kedden, csütörtökön vagy szombaton, és az alábbi fajtáiról számolnak be a források:

Tengerifosztóka (kukoricafosztó) Valamelyik háznál összejöttek, dolgoztak, tréfáltak, meséltek, énekeltek, aztán mindig táncoltak is, általában citerára, esetleg hermonikára, klánétra. Mikor befejezték a munkát, megvendégelték a hántókat pogácsával, rétessel, mákos tengerivel, borral, pálinkával, és reggelig tartott a tánc. Különböző szokások is kapcsolódtak hozzá, például, ha valaki piros kukoricaszárat talált, arra azt mondták, hogy elmehet aludni.

Tollfosztó Tollfosztó szintén télen volt, szombat esténként, olyan lányos házaknál, ahol már eladó lány volt, mivel a tollfosztás, a stafirung - párnák, dunyhák - előállításának része. A munka után itt is megvendégelték a fosztókat kaláccsal, borral, majd megint csak tánc volt reggelig.

Kenderdörzsölő A dörzsölő a fiatalabb generáció kedvelt, késő őszi társas munkája volt, amikor még nem volt túl hideg ahhoz, hogy a dörzsölést mezítláb tudják végezni. Két bakra ráfektettek egy létrát, a létra két oldalára a földre pedig két deszkát. A kendert erre a két deszkára teszik, a fiatalok pedig ezen dörzsölik puhára a kendert a lábukkal, miközben a létrába kapaszkodnak.

Házépítő bursza Házépítéskor többen összegyűltek, hogy segítsenek felverni a falakat, felrakni a tetőt. Amikor ezzel elkészültek, mulatságot rendeztek a házban, hogy letapossák benne a földet, jó kemény legyen a padlója, hiszen tanyán elsősorban döngölt föld szolgált padlóként.

A nem munkához kapcsolódó táncalkalmakat újabb két csoportra oszthatjuk: 1. megrendezett táncalkalmak: tanyai bálok és az emberélet fordulóihoz kapcsolódó táncalkalmak (pl. lakadalom), 2. spontán táncalkalmak: vasárnapi burszák, citerabálok.

Tanyai bálok Ezek ritkábban előforduló, több szervezést igénylő táncalkalmak voltak, általában nyáron, aratás előtt vagy után rendezték meg őket, vagy akár mindkét alkalommal is. Több legény összeállt, és hirdették, hogy bál lesz, pénzt szedtek rá. A bálba hívogatást vőfik (vőfélyek) végezték az eseményt megelőző vasárnap. „Vállukon négyujjnyi széles piros, meg égszín szalag vót. A szalag bokrétára vót kötve, egy tűvel odaszúrva a kabátra. Fehér viack bokréta, kis pici szalaggal a bal mellin. Kalapjukon nefelejcs bokréta, kis pici rózsával. Ketten jártak együtt, gyalog jártak a környező tanyákba, verset mondtak, úgy hítták a lyányt meg a fiút szüleiktül.” Vízmentes ponyvából sátra húztak, ebben rendezték meg a bált. Belül zöld gallyakkal, virágokkal díszítették ki. A bálba mindenkinek fizetnie kellett, kivéve a fiúk és a lányok szüleit. A lányokat, ha volt, az udvarlójuk fizette be a bálba. Ha nem volt, akkor ők fizettek. A mulatság délután 4-től hajnal 6-ig tartott. A bálban már vonós cigánybanda volt.

Lakadalom A lakodalom Császárszálláson is a legfontosabb társas és táncos összejövetelnek számított mind a fiatalság, mind a házas emberek számára. A legények 25 éves korukban nősültek, miután már leszereltek a katonaságtól. A lányok 19-20-21 éves korukban mentek férjhez. A 24 éves hajadon már vénlánynak számított.

A lakodalom menetét és szokásait Jámbor Józsefné visszaemlékezése alapján írjuk le.

A lakodalmakat ritkán csütörtökön, gyakrabban szombaton tartották. Előtte kiszálltak a fényképésznél meg a pántlikásnál. A menet a vőlegényes háztól ment a menyasszonyos házig, ahol megtörtént a kikérés. Ezután Nyíregyházára mentek, ahol megtörtént maga a házasságkötés. Zenekísérettel, énekelve, kurjongatva vonultak szekereken. A félliteres pálinkás üvegek ki voltak szalagozva, perec volt rajtuk. A házasságkötés után a vőlegényes házhoz megy a násznép, ahol eljárnak két-három táncot, hogy „megmelegedjenek”, majd megterítenek, elkezdődik a kínálás, a vacsora. Hat-hét vőfély is volt egy lakodalomban, és minden vőfélynek volt koszorúslánya. A leveshez itt nem csigát, hanem májgaluskát csináltak. Vacsora közben a vőfély behozta a főszakácsot, akinek bekötötték a kezét, mondván, hogy megégette a szakácsné a kezét, és segítség kell neki orvosi költségre, aztán ment körbe, galuskaszűrőbe gyűjtötte a pénzt. Ezt kásapénznek is hívják. A vacsora elfogyasztása után kezdődött a tánc. Éjfél körül a táncszünetben idősebb emberek kecskének öltöztek be: négykézlábra álltak, gubával betakarták őket, csináltak nekik orrot, farkat. A kecske-alakoskodók ijesztgettek, közben a hátukat tollseprűvel sepergették. Éjfélkor bekontyolták a menyasszonyt fekete kendőbe, egész cipőt húztak a lábára. A vőfély két gyertyával az ujjai között jött be és verselt. A gyertyára kis, széles szalag volt kötve. A szalagot a menyasszony hajából beszúrta villával a padlásba. Ekkor énekelték a „Strat’ila son partu aj zelení veniec…” Menyasszonytánc azonban nem volt.

A tamásbokri Morauszki János és Mátis is arról számol be, hogy ez a szokás a századforduló környékén kezdett elmaradni, ugyanis „kódulásfélének” tartották. „A tirpákok olyan önálló gazdáknak tartották magukat, akik rendesen eresztettik el otthonrul [a menyasszonyt], nem vót szükség a kódulásra”.

Haraszti János elbeszélése szerint hajnalban volt a főzőasszonyok tánca, mikor már végeztek a mosogatással, ekkor kaptak egy táncot, amely csak az övék volt, azzal a férfival, akit ők választottak. A hármascsárdás is ekkor fordult elő.

csaszar4

Bursza A bursza a tanyai fiatalság általában nyáron, vasárnaponként szabad téren megrendezett táncmulatsága volt. A szó maga szlovák eredetű, ismerik a gyetvai szlovákok is, akiknél farsangkor megrendezett táncalkalmat jelölt. Nyíregyházán és határában valószínűleg a Zólyom megyéből származók honosíthatták meg az elnevezést, mivel az alföldi szlovákok körében máshol sehol nem ismert. A nyíregyházi tirpákoknál már elmarad a farsanghoz kapcsolódó jelentéstartalom, és csak egyszerűen a tanyai táncmulatságokat jelöli.

Császárszálláson vasárnap délután, főleg a Hattyú kocsma előtt rendeztek burszát 3-tól, fél 4-től este 10-11-ig. Itt is elsősorban a fiatalok táncalkalma volt. Nem fogadott zenész volt, hanem valaki a fiúk közül, aki tudott harmonikázni, klarinétozni, citerázni. Akárki elmehetett a burszába, fizetni nem kellett. Télen istállóban, kocsmában tartották. A csendőrök tiltották a burszát, egyrészt mert nem engedélyes mulatság volt, másrészt mert sokszor elvadult és verekedésbe fulladt. Ahogy Haraszti János visszaemlékszik: „Innen a Hattyúról is hányszor széjjelszaladt a banda.”

A burszát tarthatták házaknál is: „Ebbe a tanyába összejött a fiatalság. Mivel töltsük el az időt vasárnap. Csináljunk egy citerabált. Akkor összejött a fiatalság. És akkor hoztak egy citerát, vagy máskép tamburának hittuk legjobban. Ezen hozzáfogott egy játszani, zenélt, a többi az meg hozzáfogott rendesen táncolni. Télbe szobába, nyárba kinn a lakások előtt szoktunk táncolni. Ilyenkor a nagyobbaktól megtanulták a kisebbek a táncot.”

Egy-egy burszára több környező tanyabokorból is eljöttek a fiatalok. Külön hívogatni, hirdetni nem kellett.

A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy a tánc tanulása és gyakorlása szempontjából kiemelkedő szerepe a burszának volt, hiszen minden vasárnap volt, és több óra hosszat is eltartott. Ezután, elsősorban az őszi-téli időszakban (kivéve böjtben) a munkához kapcsolódó táncalkalmak és a lakodalmak következnek, majd a tanyai bálok, és végül a legritkábban megrendezett városi bálok. A 19-20. század fordulójáig a burszán és a háznál rendezett egyéb táncalkalmakon a citera (tambura) és a furulya (tilinkó, pikula) dominált hangszerként, majd helyét egyre jobban átvette a klarinét és végül a harmonika. A nagyobb, szervezett eseményeken már vonós cigánybandákról számolnak be a források.

 

Forrás: Józsa Tamás - Császárszállás, mint tirpák bokortanya (2016 szakdolgozat, részlet)