Szilágyság, szilágysági táncok, szilágysági emberek... ha már találkoztunk, örökre az életünk része marad. A Szilasnak már a része.
A kapcsolat pedig kétségtelenül művészeti vezetőnknek, Sikentáncz Szilveszternek köszönhető, aki 2002 óta minden évben több alkalommal ellátogat Szilágyságba tanítani, gyűjteni, feltöltődni.
A téma kimeríthetelten, de íme egy pár érdekesség Sikentáncz Szilveszter: A szilágysági táncok elemzése, valamint a fent- és lenthangsúly tanítási módszertana (2009) című szakdolgozatából:
A tövisháti táncokhoz kötődő táncrendről, a bálok menetéről, és az illemről gyűjtéseim során bogdándi, sarmasági és szilágysámsoni adatközlőkkel volt szerencsém beszélgetni. A bogdándiak elmondásai alapján a táncos szokások a következőképpen általánosíthatók:
„Előbb még csárdást jártak meg csűrdöngölőt, később már tangót és keringőt is, de legelébb csak a csárdást.”
„Mindég ugyanarra a muzsikára járták a csűrdöngölőt, táncszünetekben. Vót, hogy egy s mikor hány ember, kettő vagy három is. De nem sokan, s nem egyszerre."
Bogdándban aki megrendelte a csűrdöngölőt külön fizetett a zenészeknek. Az elbeszélésekből és a csűrdöngölő dallam felelevenítéséből kiderül, hogy a nevezett férfi tánc a verbunk tánctípusába tartozik. A bogdándiak úgy mondják, hogy a csűrdöngölő dallamára nem tudnak csárdást járni, ez valószínűleg a dallamhoz való kötődésből eredhet, mivel általában a verbunk dallamok alkalmasak csárdás táncolására. A verbunkot nem egyszer a frissben, ugrálósban felhevült legény a táncot megszakítva rendelte. Ezt a bogdándiakon kívül szilágysámsoni adatközlők is megerősítették, ahol is kizárólag figurázónak hívták az effajta férfi táncot. A verbunkot a sarmasági emberek szintén csűrdöngölőnek nevezték, de mára csak annyi maradt meg belőle, hogy a férfiak párjukat hátrahagyva a friss csárdás közepette egymás vállát keresztben fogva jobbról balra ugrálnak, nagyokat toppantanak, majd egymást elengedve ezt tapssal is kísérik és egy idő után a lábszárukat megemelve, megcsapják azt.
A csárdáson és a férfi táncokon kívül a már korábban említett friss csárdás (ugrálós) tartozott még a tövisháti táncrendhez. Ezt gyakorlatilag kifulladásig járták a táncos párok. A tánc számos átvetőből, forgásból és figurázásból állt, majd a tánc vége felé a legfelfokozottabb állapotban például Szilágysámsonban a férfiak baloldalukra véve párjukat, annak csak kezét fogva, féktelen csapásolásba kezdtek, amellyel jellemzően jobb irányba körbe haladtak.
(A fénykép 2008-ban egy Szilágysámsoni gyűjtés alkalmával készült, jobb oldalon Balogh Pista bácsi és Püsök Eszti néni)
