Hírek

Már lehet jelentkezni a szólóra!

Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy már szervezzük a VIII. Rákospalotai Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Fesztivált, ami idén 2021. nov. 6-7-én lesz.

 

Már várjuk az ifjú tehetségek jelentkezését a november 6-7-én megrendezésre kerülő szólótáncversenyre, amit minden évben nagy lelkesedéssel fogadnak a táncosok. Ilyenkor nagy a zsibongás a helyszínen, a Pesújhelyi KÖzösségi Házban, de ezt mindnyájan nagyon szeretjük. 

A kiírás: 

 

Tisztelt Pedagógusok, kedves Barátaink!

Együttesünk, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes 2013-ban hagyományteremtés céljából rendezte meg első szólótánc fesztiválját, mellyel bemutatkozási, megmérettetési és ismerkedési lehetőséget kívántunk teremteni elsősorban a Budapesten és a közép-magyarországi régióban működő csoportok számára, a megterhelő utazási és zenekari költségek nélkül.

Nagy örömünkre szolgál, hogy idén ismét vendégül láthatjuk a régió, valamint az ország bármely részéről érkező táncos tehetségeket!

Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház (1158 Budapest, Szűcs István u. 45.)

Időpont: 2021. november 6-7. (szombat-vasárnap)

A jelentkezési határidő lezárultát követően 3 napon belül - a jelentkezők számától függően - döntünk arról, hogy egy- vagy kétnapos lesz a fesztivál.

A rendezvény központi zenekara a Zagyva Banda lesz. A szabadon választott táncok zenéit a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre kérjük küldeni október 25-ig (egyben a befizetési határidő is).

A versenyzők szóló (egy fiú) és páros (egy fiú és egy lány, vagy két lány) kategóriában nevezhetnek.

Szeretettel várjuk a jelentkezőket a következő korcsoportok szerint:

- 0. korcsoport: 6-8 évesek

- 1. korcsoport: 9-10 évesek

- 2. korcsoport: 11-12 évesek

- 3. korcsoport: 13-15 évesek

- 4. korcsoport: 16-18 évesek

A 0. korcsoport jelentkezői egy szabadon választott táncanyag bemutatását vállalják, 2 percben (+/- 20 mp).

Az 1., 2., 3., 4. korcsoport jelentkezői két versenyszámban mérettetnek meg, egy kötelező és egy szabadon választott tánc anyaggal.

Kötelező táncanyag: egy választott közép-magyarországi táncanyag (Galga mente, Rákosmente, Mezőföld, illetve a területen élő nemzetiségek - sváb, szlovák, bukovinai székelyek táncai) előadása 2 percben (+/- 20 mp) Ezzel is erősítve saját régiónk tánc anyagainak ismeretét, és a szólótánc fesztivál által esetleges együttesi repertoárokba illesztését.

Ezen kívül egy szabadon választott táncanyag bemutatását is vállalják 2 percben (+/- 20 mp).

A bemutatott versenyszámokat kéttagú szakmai zsűri értékeli, és ennek alapján kerül sor a

díjazásra. Aranypántlikás és Aranypitykés táncos díjjal gazdagodhatnak az arra érdemesek.

A jelentkezési határidő: 2021. október 10.

A nevezési díj versenyzőnként 2.500 Ft, melyet átutalással kell teljesíteni 2021. október 25-ig az alábbiak szerint:

Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület

bankszámlaszám: CIB 10700691-43597903-51100005

közlemény: Szólótáncverseny nevezési díj

(az átutalásról számlát kizárólag annak a személynek / szervezetnek a nevére van lehetőség kiállítani, akinek a bankszámlájáról az utalás érkezett!)

A jelentkezéshez az alábbi linken elérhető jelentkezési lap kitöltése szükséges (táncos pár esetén elegendő egyszer kitölteni!):

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdZyCdWQO2cuPAcmZyy-exSH6lkyQhgP7BT8EXKDIfhsnAbEQ/viewform

A program részletes leírását és pontos időbeosztását a jelentkezés lezárása után küldjük.

Egyéb információkkal keressetek minket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Jó felkészülést kívánunk!

 

Marosy Gerda és Józsa Tamás

Művészeti vezetők

 

 # csoórisándoralap

 

 

 

 

logo white

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.

Copyright © 2021 Szilas Néptáncegyüttes. Minden jog fenntartva! Designed By freeart.hu