Hírek

Kinevezés

Kinevezés

Sok szeretettel köszöntjük a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes elhivatott és lelkes oktatóját, Bonczók-Sáfrán Dominikot új szerepkörében.

 

Szeretettel köszöntjük művészeti vezetői csoportunkban Bonczók-Sáfrán Dominikot mint a felnőtt együttes tánckarvezetőjét. Dominik idén szeptembertől foglalja el jól megérdemelt szerepkörét.

Dominik az elmúlt években nemcsak kiemelkedő táncosként, hanem nagyszerű oktatóként is bemutatkozott már a Szilasban. Idén már az Apró Szilasban, a Nagy Szilasban, az Ifi Szilasban és a Cifra Szilasban is lelkiismeretes munkájával rengeteget ad hozzá az adott csoport munkájához, mint oktató.  Emellett észrevételeivel, segítőkészségével nagyban hozzájárul a rendezvényeink megvalósításához.

 

Domi, kívánunk Neked sok sikert, kitartást, jó egészséget és boldog Szilas létet! Nagyon örülünk Neked! :)

 

Dominik rövid bemutatkozója: 

 

Zalaegerszegen születtem, és egészen ovis korom óta táncolok, szüleimnek azóta is hálás vagyok, hogy beírattak néptáncra. Együttesi pályafutásomat a Zalai Táncegyüttesben kezdtem, majd a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium tanulójaként felkerültem Budapestre. 2016-ban csatlakoztam a Szilashoz, majd 2020-ban végeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncos és Próbavezető szakán. A Szilasban négy csoportot, az Apró, Nagy, Ifjúsági és Cifra Szilast tanítom párommal. 2022 szeptemberétől tánckarvezetőként is tevékenykedek a Szilasban. Munkám során fontosnak tartom, hogy az együttesbe járó táncosok örömmel és lelkesedéssel éltessék tovább hagyományainkat, így teljes részét alkothassák a mi családunknak!

logo white

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.