Hírek

Kiváló minősítés

A Néptáncosok Országos Bemutató Színpada elnevezésű minősítő fesztivál kétévente kerül megrendezésre a Martin György Néptáncszövetség szervezésében.

Felnőtt csoportunk rendszeres résztvevője a rangos szakmai eseménynek.

Idén november 27-én a százhalombattai helyszínen mutattuk be fél órás szerkesztett műsorunkat, melynek címe: Körülölel. A műsor témáját a határon túli magyarság tánchagyományainak autentikus színházi eszközökkel fűszerezett megjelenítése adta, így jutottunk el a felvidéki Gömörből egészen az erdélyi Kalotaszegig. A táncosok örömkönnyekkel ölelgették egymást a függöny zárása után, hiszen csodálatos élményben volt részük együtt a színpadon és az odáig vezető úton.  A csoportra jellemző lelkes élvezettel átélt tánccal végül a szakmai zsűrit is meggyőztük, és 130,5 ponttal ismét kiválóra minősültünk, sorozatban másodszor. Kiemelték, hogy látszik az a munka, amelyet Rákospalotán végeznek az oktatók és a lelkes táncosok együtt, és bár fiatal az együttes, még ennél is nagyobb sikerek előtt állhat, ha ez a munkatendencia változatlan marad.

Összességében elmondható, hogy a minősítő fesztivál csak szorosabbá fűzte a szálat a táncosok között illetve egy hosszú és nehéz felkészülési időszaknak és persze egy remek hétvégének a megkoronázása volt az elért eredmény.

logo white

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.

Copyright © 2020 Szilas Néptáncegyüttes. Minden jog fenntartva! Designed By freeart.hu