Hírek

Már 5. alkalommal Táncol(t) a kerület!

Az idén immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a XV. kerület tánccsoportjait felvonultató "Táncol a Kerület" fesztiválunk!

Gyönyörűszép napsütéses nap volt május 27-én szombaton. Már délelőttől gyülekeztek kerületünk táncolni szerető fiataljai, hamar benépesült a Szilas Néptáncegyüttes székháza és udvara. A vendégeket nagyon sok program várta.

Míg a színpadra folyamatosan érkeztek a különböző műfajú táncprodukciók, addig a legkisebbek kipróbálhatták magukat a népi játszótéren. A 7 állomáson ügyességi játékok várták őket, melyek teljesítését tombolákkal jutalmazták a szervezők.

A felnőttek addig gyönyörködhettek különböző népviseletekben, kézműves termékeket vásárolhattak, illetve hűsölhettek a sörsátor alatt. A "Szilasosok" örömmel nosztalgiázhattak a 20 évet felölelő fényképkiállítás megtekintésével.

Nagyon szép, színes élményekkel  gazdagodhattunk és reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk, újra együtt lehetünk!

 

 

logo white

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.

Copyright © 2020 Szilas Néptáncegyüttes. Minden jog fenntartva! Designed By freeart.hu