PÁLYÁZAT FELHÍVÁS
A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület pályázatot hirdet
NÉPTÁNCPEDAGÓGUS - CSOPORTVEZETŐ
feladatkör betöltésére a
“NAGY SZILAS” UTÁNPÓTLÁS CSOPORTJÁBAN
A hivatalos pályázati felhívás ITT letölthető.
A többszörösen kiválóan minősült, 27 éves múltra tekintő SZILAS Néptáncegyüttes célja és szívügye a hagyományőrzés és a kulturális örökség átadása a fiatal generációknak. A SZILAS Néptáncegyüttes munkássága során elsődlegesen a Kárpát-medence tánckultúrájának megismerését tartja szem előtt, a táncok autentikus jellegének megőrzésével, de eltökélt szándéka a kerületi hagyományok ápolása is.
Az együttes Nagy Szilas csoportja 12-15 éves korosztályba tartozó gyerekekből áll, akik 5-10 éve táncolnak együtt. Jelenleg 9 fiú és 20 lány alkotja a csoportot, amely többször (legutóbb 2024. májusában) arany minősítést ért el a közép-magyarországi régiós csoportversenyen Százhalombattán.
A Battai Majális 2024, I. versenyprogram 2. számaként az alábbi linken visszanézhető a csoport Józsa Tamás - Tomin Orsolya: Járjuk, mint a forgószél c. koreográfiája.
A csoport női oktatója, Tomin Orsolya, mellé olyan férfi néptáncpedagógus-csoportvezetőt keresünk, akinek feladatai:
- A próbák szervezése, illetve vezetése (kedd és csütörtök: 17:00 - 19:00).
- A művészeti vezetéssel egyeztetve a csoport rövid és középtávú művészeti, szakmai programjának kidolgozása.
- Koreográfiák készítése.
- Különböző tánctechnikák beépítése a próbák sorába (például: balett, Molnár-technika, kortárs tánctechnikák).
- Részvétel az együttes rendezvényein, programjain, segítségnyújtás azok megszervezésében.
- Nyári edzőtábor megtervezése, vezetése.
Elvárások:
- Tapasztalat néptánccsoport vezetésében, próbák irányításában, oktatásban.
- Néptánc pedagógiai tanulmányok.
- Szakmai tapasztalat a magyar és a kárpát-medencei táncanyagok, illetve folklóranyagok gyűjtésében, feldolgozásában.
- Kiváló kommunikációs és szervezőkészség, határozottság, odaadás.
- Az autentikus magyar népi kultúra ismeretének elmélyítése, átadása és színpadra alkalmazása.
Díjazás:
A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Egyesület elnökségével történő megegyezés szerint.
Jelentkezés:
Várjuk jelentkezésüket, motivációs levéllel és szakmai önéletrajzzal.
email :
tárgy: OKTATÓ