Bemutatkozás

Történet

A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes a rendszerváltozást követően újjászülető Gazdakör fiataljainak kezdeményezése révén született meg. A főváros XV. kerületében található Rákospalotán a kilencvenes évek elején helyi fiatalok rendszeresen megszervezték a szüreti bálokat, megemlékeztek a nemzeti és egyházi ünnepekről, betlehemezni jártak, elővették és büszkén hordani kezdték nagyszüleik népviseletét. A csoport kezdetben helyi rendezvények alkalmával gyűlt össze, a rendszeres próbák 1997-ben kezdődtek, nem sokkal ezután vettük fel a Szilas nevet, amit a Rákospalotához is köthető Szilas-patak ihletett.


A tánccsoport első vezetője Paár Tibor, majd Molnár Sándor lett. 2007 őszétől az együttes művészeti vezetője Sikentáncz Szilveszter néptáncpedagógus, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes egykori szólótáncosa, akinek célja volt az együttes szakmai előmenetelének elősegítése, és hírnevének öregbítése a magyarországi amatőr néptáncmozgalomban. 2018 óta Marosy Gerda és Józsa Tamás vették át a művészeti vezetői feladatokat. Mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei, emellett kiemelkedő szólótáncosok (Aranygyöngyös és Aranysarkantyús díjas táncosok). 2023 óta Bonczók-Sáfránné Kun Lilla és Bonczók-Sáfrán Dominik vették át a művészeti vezetői munkát. Mindketten rendkívül elhivatott szakemberek. Munkájukat kiváló oktatók segítik minden csoportunkban.

A kezdetben 10 - 15 tagot számláló csoport folyamatosan növekszik, az együtteshez számos budapesti fiatal csatlakozott, többek között az újpesti Babits Mihály Gimnázium diákjainak egy csoportja. Az újonnan érkező fiatalok és a XV. kerületiek növekvő érdeklődése lehetővé tette utánpótlás csoportok elindítását is. Az együttesnek ma már közel százötven aktív tagja van. Munkánkat nagymértékben támogatják és segítik régi, már nem aktív táncosaink és a szülők is, akik folyamatosan jelen vannak és részt vesznek szervezésben, szállításban, nyári táborok megrendezésében, rendezvények lebonyolításában is.

Az együttes Budapest XV. kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. Folyamatos résztvevői vagyunk: nemzeti és egyházi megemlékezéseknek, a kerület reprezentációs megjelenéseinek vidéken és külföldön, a helyi lakóközösségek rendezvényeinek. „Táncol a kerület” programunk foglalja össze az együttes kerületi szerepvállalásának sokrétűségét.

A Szilas kerületi tevékenységén túl további szakmai programok szervezését és lebonyolítását is felvállalta, melyek az amatőr néptáncmozgalom rangos eseményeivé nőtték ki magukat. A Közép- Magyarországi Folklór Szövetség szakmai támogatásával rendeztük meg a Szilas Fesztivált, mely a közép-magyarországi régió amatőr együtteseinek biztosított bemutatkozási lehetőséget, illetve hozzájárult a fellépő együttesek szakmai fejlődéséhez. 2023-ban tizenegyedszer került megrendezésre az aranykeszkenős és aranypaszományos Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny, amely a régióban hiánypótló funkcióval is bír.

Az együttes több kiváló zenekarral dolgozott már együtt: Zagyva Banda, Bürkös Zenekar, Dűvő Zenekar, Tarsoly zenekar. Az utóbbi években a Dobroda zenekarral és a Kóborzengő zenekarral is bővült a zenei aláfestésünk.

Kimagasló eredmények

  • 2022: Országos Ifjúsági Szólótáncverseny: Nagy Ella Gyöngygalléros táncosi díj
  • 2021: Területi minősítő (Kisújszállás): Nívódíjas Együttes
  • 2017: Martin györgy Néptáncfesztivál (Szeged): Együttesi Nívódíj
  • 2017: Ifjúsági Néptáncantológián való részvétel - Szilas Ifi
  • 2016: Néptáncosok Országos Bemutató Színpada, KIVÁLÓAN MINŐSÜLT értékelés
  • 2016: Szekszárdi Néptáncfesztivál: Együttesi nívódíj kiemelkedő összteljesítményért
  • 2016: Farkas Hajnalka és Csákvári Bálint táncosaink részvétele a Fölszállott a páva c. televíziós tehetségkutató műsor élő adásában
  • 2016: Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár- részvétel a Mezőségi bál c. produkcióban
  • 2016: Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon Szeged - Szilas Ifi: arany minősítés
  • 2015: Örökség Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Százhalombatta - KisSzilas, Szilas Palánták: arany minősítés
  • 2015: Részvétel a Magyar Menyegző – Ezüstlakodalom című produkcióban
  • 2015: Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - részvétel a Martin György Néptáncszövetség gálaműsorán
  • 2014: Néptáncosok Országos Bemutató Színpada, KIVÁLÓAN MINŐSÜLT értékelés
  • 2014: Szekszárdi Néptáncfesztivál: „kiemelkedő társulati munkáért” nívódíj
  • 2014: Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor élő adásban közölt elődöntőjében való részvétel
  • 2015: Gyermektánc Antológián való részvétel - KisSzilas
  • 2013: I. Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny - Rákospalota
  • 2013: Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - részvétel a Martin György Néptáncszövetség "Vasárnapi tánc" című gálaműsorán
  • 2012: Néptáncosok Országos Bemutató Színpada, JÓL MINŐSÜLT értékelés
  • 2012: Hagyományok Háza – Almárium: "Hepe-hupás vén Szilágyban" a Debreceni Népi Együttessel és szilágysági hagyományőrzőkkel közös műsor
  • 2011: Örökség Regionális Gyermektánc Fesztivál: KisSzilas és Szilas Ifi csoportok: stílusos táncolásért járó különdíj
  • 2010: Néptáncosok Országos Bemutató Színpada, MINŐSÜLT értékelés megszerzése
  • 2009: I. Szilas Fesztivál
  • 2009: Szatmár Fesztivál, I. Országos Koreográfus Találkozó: megosztott II. helyezés, Legízesebb előadásért járó együttesi különdíj
  • 2008: Miniszteri Elismerő Oklevél

KÜLFÖLDI FESZTIVÁLOK:

  • 2022. International Youth Folk Festival (Bulgária)
  • 2019. VIII. International Music Folk Dance Festival Stari Grad (Montenegro)
  • 2018. International Youth Folk Festival (Bulgária)
  • 2017. Festival International de Santa Lucia (Mexikó)
  • 2016: International Folk Meetings Malopolska (Lengyelország)
  • 2015: Interetno Fesztivál Szabadka (Szerbia)
  • 2015: Folklore Festival Bitburg (Németország)
  • 2014: Denizli Municipality 14th International Folk Dance Festival (Törökország)
  • 2013: International Folklore Festival Brno (Csehország)
  • 2012: Folkfestival (Szlovákia)
  • 2011: Interetno Fesztivál Szabadka (Szerbia)
  • 2010: Interetno Fesztivál Szabadka (Szerbia)
  • 2008: International Youth Folklore Festival Primorsko (Bulgária)

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.