Hírek

Büszkeségeink, a Palánták

Büszkeségeink, a Palánták

Gyermeknapon, május 27-én Százhalombattán jártak a Palánták, a Gyermek és Ifjúsági Néptáncosok Régiós Találkozóján, ahonnan ezüst minősítéssel tértek haza.

Lisovszki Flórától, a Palánták táncosának beszámolójából kiderül, hogy milyen jó kis nap volt ez.

A busz 8 órakor indult Százhalombattára. Mi anyuval elég korán értünk oda, és szinte mindenki kimaxolta az időt, ezért eleinte picit megijedtem, hogy rossz helyre jöttünk, de idővel mindenki megérkezett. A buszút egész hosszú volt, de Kata néni és Lilla néni majdnem mindenkinek befonta a haját útközben. Az utazás jól telt, elég hamar elrepült az idő.

Miután odaértünk, kipakoltuk a buszból a viseleteket és egyéb dolgokat, majd oda siettünk az öltözőnkbe, ami egyébként az ottani elsősöknek volt a terme és nagyon nosztalgikus. De a témára visszatérve, mindenki gyorsan átöltözött próbaruhába és akinek kellett, annak még befonták a haját. Ezek után elmentünk próbálni, ami elég jól sikerült. Miután végeztünk a próbával, mentünk vissza az öltözőbe. A szülinapos Emmát egy szép dallal köszöntöttük fel. Hozott saját készítésű kókuszgolyót és abból falatoztunk. Persze Domi bácsi volt az előkóstoló. Gyorsan megreggeliztem, Lilla néni rávarrta néhány fiú ingjére a hímzést és mindenki szépen kényelmesen átöltözött. Erre szerencsére egész sok időnk volt. Miután mindenki átöltözött csináltunk 2 képet, majd megindultunk a Barátság Kulturális Központ épületébe, ahol elég sokat kellett várni, ott egyszer gyorsan bemelegítettünk és felmentünk a színpad mögé.

Én akkor kezdtem el izgulni, mikor ott álltunk a színpad mögött és vártuk hogy mi következzünk. Mikor az előzőek lejöttek a színpadról, gyorsan beálltunk a kezdő pozícióba és mikor elindult a zene már táncoltuk is a kalocsai koreográfiánkat. Szerintem nagyon jól sikerült a tánc. Miután kitáncoltuk magunkat visszamentünk az öltözőbe, visszaöltöztünk és mentünk ki a térre. Itt volt hangszerbemutató, Palánta Pódium, ahol énekeltek és táncoltak a gyerekek, voltak koncertek, amiket nagyon élveztünk Tomi bácsi társaságában, és többek között megtanultuk az Ördög útja nevű táncot és a rábaközit is. Voltak ott játékok mint gólyaláb négy személyes lépkedő, óriás buborékfújók, körhinta, voltak boltok meg kürtőskalács is. Miután kiszórakoztuk magunkat, indultunk az eredményhirdetésre, ahol előbb a komatálakat adtuk át egymásnak, majd következett a tényleges eredményhirdetés, ahol ezüst minősítést kaptunk. Volt is nagy öröm minálunk, ez a nap után.

Miután mindenki összeszedte a viseleteket és a többi holmiját, indultunk is a buszhoz, és mentünk is haza. 9 órára már ott is voltunk Rákospalotán.

A rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes Budapest XV.kerületében a kulturális és civil élet kiemelt résztvevőjévé, mozgatórugójává és formálójává vált. A honlap összegzi az együttes működését.